Kezdőlap > Aktuális hírek, események > Visszatekintő > „Művészeti beruházás, amellyel Martfű gazdagodott” – Megjelent Gyurcsek Ferenc életműkönyve

„Művészeti beruházás, amellyel Martfű gazdagodott” – Megjelent Gyurcsek Ferenc életműkönyve

„Harcoltam, vesztettem és győztem. Győztem, mert a szobraim itt állnak, és bennük hibernálva élnek az emberi méltóság, a szabadság csírái.” – írja megjelent könyvének előszavában városunk neves alkotója. Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész életműkönyve bemutatójának a Martfű Városi Könyvtár adott otthont 2023. május elején.

A különleges könyvbemutatón a családtagok, barátok és érdeklődők körében köszönthettük a művész feleségét, Kingát, fiát, a könyv tervezőjét, Gyurcsek Andrást, Bistey Andrást, a könyv szerkesztőjét, aki ez alkalommal beszélgetőtársa is volt Gyurcsek Ferencnek, Rágyanszky István alpolgármestert és Asztalosné Kocsis Enikőt, a kulturális intézmény korábbi vezetőjét.

– Nagy öröm, hogy ma itt lehetünk, együtt ünnepelhetjük azt, hogy ez a kívül-belül csodálatos könyv megszülethetett egy pályázat és Martfű Város Önkormányzatának támogatásával – mondta el Székácsné Tálas Gabriella. – Kiváltságosak vagyunk mi martfűiek, mert saját szobrászunk van, és ennek következményeként tereinket, környezetünket több remekmű is díszíti. Ajándék olyan kistelepülésen élni, és nem mindennapi dolog ez, ahol az ember művészeti alkotások között járhat-kelhet nap mint nap. A művész életműkönyvében is jelentős szerepet kap városunk, a borítót is a mi Időkapunk díszíti – emlékeztetett kulturális intézményünk vezetője.

Martfű Város Önkormányzata jókívánságait Rágyanszky István alpolgármester tolmácsolta. – 1998-ban, pont 25 évvel ezelőtt megjelent itt nálunk István király, Gyurcsek Ferenc hozta magával, és ezzel Magyarország és a város történelme is megjelent: 1848, a forradalmaink, a millennium az Időkapuval, a városépítőnek tekinthető Bata szobra. Teljes keresztmetszetet kaptunk, amiért nagyon hálásak vagyunk. A város történetének fontos személyisége vagy Feri, szeretettel látunk itt mindig, és örülünk, hogy ez a könyv megszülethetett! – fogalmazott városunk alpolgármestere.

Gyurcsek Ferenc 1942 novemberében született Budapesten. A Képzőművészeti Főiskolát 1963 és 1968 között végezte el, Somogyi József tanítványaként. 1972-ben római ösztöndíjas. Vác, Budapest, Martfű után jelenleg Budakeszin él.

Bistey András író, újságíró Gyurcsek Ferenc művészi pályája kezdetének fontos elemeként említette a Szolnokon álló Tanúhegy szobrot, amelynek készítése során ismerkedett meg a megyeszékhely fiatal újságírójaként a fiatal szobrászművésszel.

– Úgy válogattuk össze ezt az anyagot, hogy minél sokoldalúbban bemutassa Gyurcsek Ferenc munkásságát, amely részben a Martfűn látható szobrokból áll össze. Olyan művészeti album összeállítására törekedtünk, amely a műveken túl azok születésének körülményeiről és magáról az alkotó művészről is szól – mondta el a könyv szerkesztője.

– Gyurcsek Ferenc alkotótevékenységéről igen sok anyag született, kritikusok, újságírók gyakran méltatták a munkásságát. A művek hatását ezekből az írásokból szemezgetve érzékeltettük. Legyen benne a mű, a művész és a hatás, a visszajelzés, hogy mit adtak ezek a művek a nézőiknek. A művész nagyon sokfelé járt külföldön, Közép-Ázsiában többfelé. De a művésznek kell, hogy legyen egy olyan helye, ahol nem átutazó vendég – utalt Martfűre a szerző. – A város mintha egy művészeti beruházást hajtott volna itt végre, mert ezekkel a művekkel Martfű gazdagodott. „Amíg Magyarországon szobrokról írni fognak, addig Martfűről és Gyurcsek Ferencről is fognak írni, mert ezek a szobrok itt vannak, itt maradnak, a város kultúráját gazdagítják, itt lesznek és hatni fognak.” – hangsúlyozta Bistey András.

Gyurcsek Ferenc elmondása szerint tiszteli, szereti és ismeri is a magyar történelmet.

– Nekem van egy világnézetem, nagyon határozott és egyértelmű, attól soha nem tértem el, és ezt számon is tartották. Nem véletlenül voltam annyit külföldön – fogalmazott a könyvbemutatón.

Sikerrel alkotott Ausztriában, Németországban, Görögországban, Türkméniában, majd visszajött a családjához, a budapesti műtermébe. Számos pályázatot megnyert, de mérföldkő volt, amikor egy szolnoki zsűrizés alkalmával javasolták számára Martfűt, ahol megvalósíthatta az országos pályázaton nyertes Szent István szobrát. Így, ahogyan fogalmazott: ez alkalommal Martfűre emigrált. „Emigráltam, de nem máshova, hanem Martfűre”

– Elégedett vagyok az elvégzettekkel, de nem csináltam meg mindent korántsem abból, amit akartam. Voltak öt-tíz évek, amikor nem volt megbízásom csak magamnak. Ekkor kezdtem el a Haiku sorozatot, és a mai napig is csinálom. Mindig köztéri szobrokat szerettem készíteni, sokkal több márványt és követ faragtam volna. Ahol hazai vagy külföldi pályázatokon indultam – szinte mindenhol megnyertem mindent –, azok mind kövek.

Nem voltam szerény ember soha! Voltak olyan kritikusok és eszmetársak, akik mellettem álltak, de nem voltam trendi – hangsúlyozta Gyurcsek Ferenc, sajátos látásmódjával idézve meg az elmúlt fél évszázadban a magyar szellemi életben zajló küzdelmeket a művészi pályáját összegző könyv bemutatóján, amelyben a következő sorok is olvashatóak:

„Vállaltam és hittem, hogy új, igazságos világot építünk. Én az emberi méltóság és szabadság emlékműveit kívántam felállítani. Az új világ felépítése még várat magára, de a csírái (köztük az én szobraim is) megmaradtak. Meggyőződésem, hogy a kor, amelyben éltem és dolgoztam, a történelem legizgalmasabb, legfontosabb korszaka volt.”

A könyv készítőinek kezdeményezésére Martfű Város Önkormányzata sikerrel pályázott az évtizedekig Martfűn alkotó szobrászművész életművét bemutató könyv megjelentetésére. A Kulturális és Innovációs Minisztériumtól elnyert támogatásnak köszönhetően a művészeti album igen kedvező, 2500 forintos áron vásárolható meg a Martfű Városi Könyvtárban.

Forrás: martfu.hu-2023-07-06-Herbályné Kalmár Irén

 

 

Olvasásra ajánljuk még...